Szerelem farkas módra

44. fejezet - Alex áldozata

Hello! Itt az új! Jó olvasást most is, és kérhetnék több komit? Könyörgöm...:$

Erre már Seth és Quil is felfigyelt.

- Szóval - kezdtem kissé elbizonytalanodva - te azt állítod, nem te vagy Sean? - A fiú bólintott. Folytattam: - És te valamilyen Bill vagy?

Ismét bólintott, majd ezt mondta:

- Bill Torres a teljes nevem. De nem is tudom, milyen Sean-ról van itt szó. Ki az egyáltalán?! És hogyan kerültem ide? Kik vagytok ti?

- Na jó, elmondom. Én Rosalie vagyok. Ő itt Alice, Emmett, Seth, Quil, és a melletted álló lány Jesse. És te vagy Sean! Kérlek, higgy nekünk! - kérleltem szomorúan.

- Hogy higgyek nektek, amikor tudom a rendes nevem?! - kérdezte ingerülten.

Tétován gondolkodtam, de semmi okos nem jutott az eszembe. Pedig most van szükség a tanácsaimra!

Senki nem beszélt, csak álltunk és gondolkodtunk.

/Alex szemszöge/

Mondhatom, ezek is aztán jól elküldtek a francba. Még hogy ne térjek vissza Forks-ba, soha többé! Jó, hogy nem azt mondták, ne álljak szóba emberekkel, hanem csak öljem meg mindet! Legszívesebben ezt tenném. Most éhes is vagyok. gondoltam bosszúsan.

Hamar betértem egy kisvárosba, hiszen elég gyors voltam. Kiszemeltem magamnak egy magányosan álldogáló, napszemüveges nőt az egyik ház sarkában, és máris elfogott a vágy, hogy végezzek vele.

Elindultam felé, és ő rögtön felém fordította a fejét.

- Szia. - köszöntem, hogy húzzam az időt.

Valamilyen szinten sajnáltam ezt a szép szőke lányt, de ha éhes vagyok, nem én vagyok.

- Hello... - nézett rám unottan. Látszott rajta, hogy valaki megbántotta.

- Mi a baj? - kérdeztem együttérzően.

Csak pár másodperc múlva pillantott rám, de ahogy az arcomra emelte a tekintetét, tudtam, hogy hagynom kell...

- Semmi... Az egész világ ellenem fordult. Meg akarok halni!...

Ezaz! gondoltam. Mégis megöljem? A gyomrom kívánta, viszont a szívem nem...

43. fejezet - Hasonmás

Hello! :)) Itt vagyok, most van időm, szal olvashattok!! ;)

- Biztos jól vagy, Caldy? - kérdezte Jake.

- Nem nagyon. Kicsit fáj a hátam meg meg a derekam... - nyökögött Caldy.

- Hol van Jesse? - kérdeztem hirtelen.

Edward egy ideig maga elé nézett, majd elgondolkodva ezt mondta:

- Beleláttam a gondolataiba. Titeket keres. - nézett Seth-re és Quil-re. - Elindult, hogy megtaláljon benneteket, és idehozzon Alexhez, aki... valószínűleg... khm... megölne. Bocs, de ezt gondolták.

- De hát egy vámpír is érzi, ha az áldozatai másfelé járnak, nem? -  tudakolta Caldy.

- De igen, viszont nem értem, hogy akkor Jesse miért nem hagy fel a szándékával.

- Szerintem - mondta Seth - nem is akar minket megtalálni. Elment, de csak azért, hogy Alex azt higgye, értünk megy. Kész káosz ez a hét!

Elmosolyodtam.

- Valóban, furcsaságok történtek mostanában. Mindegy, vigyük vissza a házba Caldy-t, aztán maradjunk itt, hátha visszajön a csajszi. Illetve, majd én visszaviszem. - ajánlottam fel. - Ti meg maradjatok, ha akartok. De valakinek akkor is muszáj itt maradnia.

- Köszi, Rose. - motyogta Edward.

Hamarosan kisebb lett a létszám: Caldy, Jake, Edward és Carlisle elment. Mi addig megvártuk Jesse-t.

Háromnegyed órán át dekkoltunk a fáknál, majd váratlanul léptek zaja ütötte meg fülünket. De nemcsak Jesse érkezett meg, hanem egy fiú is, aki kísértetiesen hasonlított Sean-ra.

- Te jó ég! - csúszott ki a számon. - Sean, te hogy kerülsz ide?! Hát élsz?

A fiú értetlenül ránézett Jesse-re, aki csak vonogatta a vállát.

- Mi? Milyen Sean? Ki él? Én nem Sean vagyok. De miért vagyok itt? Kik vagytok ti?

Mindenki összezavarodott. Sean él, és nem emlékszik a nevére. De az hogy lehet? Pár nap alatt hogy nem tudja, ki ő? Elvesztette az eszméletét.

- Engem Bill-nek hívnak, és ha Sean-t keresitek, szerintem nem jártok sikerrel...

Milyen Bill???

Huh remélem, megijedtetek!! ;D

42. fejezet - Egy szigorú döntés

Hello! Legyen szíves az is komizni, aki még nem tette meg, de olvasgatja!!

Amikor Alex nagy nehezen talpra tudott állni a hatalmas pofontól, én még akkor sem tudtam sajnálni, mikor könyörgött, hogy ne bántsuk többé. Túlságosan keményszívű voltam ahhoz.

- Kérlek titeket... ne bántsatok... esküszöm, nem bántlak többé! - nézett rám ártatlan szemekkel.

- Szerinted az minket érdekel? Takarodj innen! - kiáltott rá Emmett dühösen. - Vagy szeretnél még egyet kapni?

- Nem... nem...

- Rendben. De akkor tűnj el Forks-ból! Ne kelljen kétszer mondanom!

Ekkor azonban Quil hangja szakította félbe férjem beszédét:

- Hé, Rose! - rikkantotta. - Itt van Carlisle, Jake meg Edward. Idehívtam őket. Majd ők eldöntik, mi legyen ezzel a senkivel.

Alex még ekkor sem szólalt meg, csak sértődötten vizslatta Quil-t.

- Idehívtad? - kérdezte Emmett vidáman. - Okos fiú vagy! Végre megtudták... Köszi, Quil, örök hálám!

- Nincsmit! - mosolygott a fiú, és előhívta Carlisle-ékat.

Azok hárman komoly arccal indultak meg felénk, és mikor ideértek, mindannyian Alexet nézték.

- Szóval itt vagy, te kis mocsok! - kaffogott Jake. - Most végre megkapod a magadét! Hogy merészelted bántani a kislányom?

- Nekem meg az unokám. - motyorgott Edward.

Majd Carlisle is hozzátette:

- És nekem pedig a dédunokám. - fintorgott.

- Ne haragudjatok, csak éhes voltam! De utána elmentem vadászni...

- És meg akartad őt ölni... - szólt kemény hangon Jacob, de inkább kijelentette, mint kérdezte.

- Annyira sajnálom! - mentegetőzött Alex.

- Nem hiszünk neked. - mondta Edward. - Ha megbántad volna, akkor nem tetted volna meg ezeket a gonoszságokat. Mi sajnáljuk, Alex, de valamit tennünk kell.

Edward Jake-re és Carlisle-ra nézett, majd kibökte:

- Azt tanácsoljuk: hagyd el Forks-ot és az egész környéket! Nem akarhatod, hogy ebben a kisvárosban is csökkenjen a létszám.

- Menj vissza oda, ahonnan jöttél! Itt nem kellesz senkinek se! Caroline meghalt, Sean-nal együtt, őket már nem láthatod. - mondta Carlisle is.

- Menj el, Alex! - mondtam gúnyosan. - Ki törődne veled?

Alex idegesen elmosolyodott, de újra átváltott a megbántott-szerepbe.

Mély levegőt vett, majd csalódottan ennyit mondott:

- Akkor már indulok is, ha ennyire akarjátok!

Hatalmas porfelhőt hagyva maga után, végleg elment.

Mindenki megnyugodva sóhajtott fel, majd indultunk Caldy-hez...

Naa milyen lett? Lelépett ez a kis hülye.xd Ha minden igaz, jövő héten jön a 43.! :)

41. fejezet - Ő az enyém!

Hello! Sorry I'm late...

Az a dolog pedig Caldy vigasztalása volt. Rose elvolt Alexszel, így én addig rájuk sem figyeltem.

/Rose szemszöge/

Ez a vadállat felfedezte bennem a vonzó nőszemélyt, aminek felettébb "örültem". Na jó, ha már így alakult, fel kellett vennem vele a harcot.

Elfutottam előle, és pont a tengerpart felé tartottam. De ez őt nem nagyon hatotta meg, kitartóan üldözött tovább a szerelmével.

Ám valahogy mégsem tudtam időben lefékezni a szikla tetején, ezért felugrottam a levegőben, és belerepültem a tengerbe...

Hanem ekkor mégsem haltam meg. Alex, mint tudjuk, fagyasztani tud. Nem akarta, hogy meghaljak, hát befagyasztotta azt a területet, ahová én elméletben ugrottam volna. Ez a cselekedet nálam kivételt jelentett, vagyis valamilyen szinten meg tudtam bocsátani Alexnek. De nem százszázalékosan.

Ezért visszaugrottam a sziklára, ahol ő nézett, és gyakorlatilag elsuhantam mellette. Reméltem, hogy rájön: nem akartam vele maradni. Visszanéztem, de ő továbbra is ott maradt helyben, és bámult utánam.

Berohantam a fák közé, majd egészen a Cullen-házig futottam.

Ha már Emmett-et is szóba hoztam, gondoltam, bemutatom őt Alexnek.

Így hát beléptem a házba, és hidegvérrel így szóltam a férjemhez:

- Szia... Caldy megvan. Kérlek, gyere ki az erdőbe, mert ez a hülye Alex... izé... kinézett magának, és...

- Na azt tudjam meg! - mennydörgött Emmett, és már rohant is ki. - Elintézem én azt a...

- Emmett, ne, kérlek! Könyörgöm, csak ne bántsd...

- Miért ne? - pördült vissza, és szeme a haragtól izzott.

- Jó, mindegy... Akkor induljunk. Akkor... Akarom mondani, ne olyan kegyetlenül intézd el.

Ám Carlisle kedvesen beleszólt, hogy amíg Alice nem szól valamit, ne bántsunk senkit se.

- Jó. - mondta Emmett. - De akkor bízzátok rám a bunyót!

Az út ismét az erdőbe vezetett, ahol már vigyorogva várt ránk Alex. Mikor észrevette a férjem, egyből meglátszott rajta az értetlenség.

Én közben gyorsan odafutottam Alice-hez, és megbeszéltük a bunyó-dolgot. Alice szerencsére megengedte, hogy Emmett behúzzon egyet Alexnek. Ezért megköszöntem Alice-nek az engedélyt, és Emmett fülébe súgtam, amit sógornőm mondott.

- Szia... Te ki vagy? - kérdezte Alex a félelmét leplezve.

- Én vagyok Emmett. És ő - nézett rám - a feleségem. Mit hallottam, mit csináltál vele?

- Én...s...semmit... - hápogott Alex.

De Emmett-et már nem lehetett megállítani. Megemelte a kezét, majd egy hatalmas csattanást lehetett hallani...

...Igen, Alex arccsontját találta el...

40. fejezet - Összezavarodva

Hali!! Sorry, Ness! ♥♥♥♥♥

Amikor végre elértük a helyszínt - természetesen Alice és Rosalie vezetésével - , én egyből rájöttem, hogy Jesse hiányzik. Értetlenkedve pillantottam körbe, majd észrevettem az egyik fa tövében kuporgó Caldy-t. Reflexből hozzáfutottam, míg Alice-ék elvonták Alex figyelmét.

- Caldy! - suttogtam. - Ne haragudj, hogy eltűntünk. Ez volt a terv.

- Hogy tehetted? - rebegte. Szeme könnyes volt, ezért én letöröltem a szeme sarkában ülő könnycseppet. - Én itt majdnem elájultam, mert ez az alak felvázolta a halálomat!

Nem tudtam, mit szóljak erre, ezért bűnbocsátóan megöleltem. Éreztem, hogy a körmeit a vállamba vájta; hát megbocsátott.

/Rosalie szemszöge:/

- Szóval itt vagy! - vigyorogtam kárörvendve Alex-re. - Na halljam: mi bajod Caldy-vel?

- Ohh... - nézett végig rajtam afféle "hú-de-csini-vagy" pillantással. - Hogy mi bajom? Bocsi, cica, de...

- Ő nem cica! - vágott közbe Alice mérgesen. - Foglalt.

Láttam, hogy Alex erre elkezdett csendben morogni, de inkább nem is foglalkoztam ezzel.

Közelebb léptem hozzá, a hajam pedig csak úszott utánam.

- Pontosan, ahogy Alice mondja. Ha látni szeretnéd a férjem, idehívhatom. De akkor neked véged! - sziszegtem.

- Remek. - motyogta bosszúsan Alex, majd a következő pillanatban szinte odarepült hozzám.

Szerencsére én még idejében felfigyeltem, ezért felugrottam a levegőbe, és elkezdődött a macska-egér hajsza. Ő kergetett engem, csakhogy elcsábítson, és vele éljem le az életem hátralevő részeit. És én ezt nem engedhettem meg magamnak.

/Alice szemszöge/

Mi az ördögöt képzel magáról ez a hülye?! - gondoltam értetlenül. Volt pár ötletem, hogyan mentsem meg Rose-t, de ugyanakkor Seth-nek is kellett segítenem, hogy Caldy-t pesztráljam a történtek után. De most mit tegyek? Kinek segítsek? Kinek van nagyobb szüksége rám?

Aztán rájöttem valamire. Egy dolgot kell tennem. Mégpedig...

Hát ez most tényleg rövid lett. :D A következő jobb és izgibb lesz, de azért bocs. Mellesleg hogy telt a húsvét? Jöttek a locsolók? Hozzám "csak" 4. /Már ez is sok(k) volt./

39. fejezet - A haditerv

Hello!! Remélem, tetszik ez is! Mizu veletek? :)

Alex és Jesse is egy emberként szólalt meg, miután rájöttek, hogy eltűntek a fiúk:

- Mi van?

Tehetetlenül ráztam meg a fejem:

- Én... Nem tudom...

Alex vadul ugrott hozzám, és a szemei cikáztak a dühtől.

- Te szöktetted meg őket! Hol vannak? Kerítsd elő mindkettejüket, vagy megöllek!

- Ne! - sikoltottam, és félelmemben összeroskadtam. - Nem tudom én sem!

Vártam, hátha Jesse megment, ahogy szokott, de pechemre Alex mellé állt:

- Szóval, Caldy? Miért szöktek meg?

- Honnan tudjam?

Egy könnycsepp pergett le az arcomon. Jaj ne! Pont most kell sírnom.

- Válaszolj, alakváltó! - kiáltott rám Alex ingerülten, majd Jesse-hez fordult és lenyugodva így szólt hozzá: - Menj, keresd meg őket, én addig itt maradok ezzel a kutyával.

Jesse bólintott, és pillanatok alatt eltűnt a szemünk elől.

- Tudod, mi lesz most? - tudakolta Alex, és kérdőn nézett rám.

Nem szólaltam, csak megráztam a fejem.

- Kár. Akkor megtudod. Végzünk veletek! - mondta hátborzongatóan.

Halkan felsikoltottam, és azon gondolkoztam, Seth-ék mi a francért szöktek meg. Most nem kellene azt hallgatnom, hogy halok meg.

/Seth szemszöge/

- Hallod, Quil... Jobb, ha vissza se megyünk... - ziháltam, miközben haverommal szeltem az erdőt a Cullen-ház felé tartva.

- Mit mondtál? - hökkent meg Quil, és lassított. - Úgy érted... Magadra hagyod Caldy-t? Ezt nem teheted, Seth...

- Ne állj meg... - nyögtem kifulladva. - Nem éppen... ilyet nem tennék sose... Nem mi megyünk vissza... hanem... hívjuk Alice-t... vagy valakit... aki segít... nekünk...

- Vágom. - mondta Quil, majd egyre gyorsabban száguldottunk a fák között.

Végre elénk tárult a biztonságot nyújtó ház.

- Quil! Lehet, hogy nem fognak nekünk örülni, amiért meglógtunk a buliról...

- Ne törődj vele, öreg! - intett Quil. - A lényeg, hogy Caldy veszélyben van. Arra kell összpontosítanunk, hogy megmentsük őt. Inkább gyere!

- Jó... - nyögtem, majd belopóztunk a bejáraton.

Nemsokára azonban Esme miatt lelepleződtünk:

- Seth!...Quil! De aggódtam értetek! Hol a fenében voltatok? - ölelt meg minket.

Kapkodva szedte a levegőt, bizonyára féltett minket.

- Caldy veszélyben van. - szólt helyettem Quil. - Vámpírok tartják fogva. Meg kell mentenünk!

Esme lehajtott fejjel hallgatta, majd megfordult és a kanapén üldögélő Alice-hez lépett:

- Alice, nem volt mostanság látomásod?

- Mostanság látomásom? - kérdezte unottan. - Nem, nem... azt hiszem. Nem volt. Kellett volna? - kérdezte, és szeme érdeklődően fürkészte fogadott anyja arcát.

- Igen. - Esme sóhajtott egyet, és óvatosan fújta ki a levegőt. - Caldy-t elfogták.

Alice abban a pillanatban ugrott fel.

- Mikor? Kik?

Ránéztem Quil-re, aki bólintott, hogy meséljek, aztán csak úgy ömlött belőlem a szó.

- Megszöktünk a tengerparthoz, mert izgi dolognak tartottuk, aztán a parton találkoztunk Alex-szel, a vámpírral, aki kissé felhúzta magát a szemtelenségünk miatt. Mi nem akartunk szemtelenek lenni, de kiváltotta belőlünk. - Közben többen is körénk gyülekeztek. - Mielőtt rátámadt volna Caldy-re, megjelent egy lány, valami Jesse, aztán megakadályozta Alex tervét. Vagyis hogy végezzen Caldy-vel. Kiderült, hogy még nem vadásztak, ezért elmentek. Később visszajöttek, és megismerkedtünk velük. Aztán meglógtunk mindenféle feltűnés nélkül. Ennyi történt, röviden.

Esme riadtan figyelte a szavaim, és végre kinyitotta a száját:

- De Caldy mit tett, hogy ez az Alex végezni akart vele?

- Hát... Alex mondta, hogy a tengerparton szokott vadászni... Idézem: "Ez az én vadászterületem." Aztán tudakolta, hogy "szabad-e így beszélni egy emberrel?". Caldy-nek kiszaladt a száján, hogy nem is ember. Emiatt Alex megpróbálta megharapni a nyakát... hogy... Izé... tudjátok. Amiatt akarta...

Renesmee sírva borult Jake karjaiba, aki a lehető leggyengédebben vigasztalta.

- Van egy egyszerű ötletem. - lépett elő váratlanul Paul. - Mentsük meg együtt. Úgyis mi nyerünk. Mi vagyunk... több mint tízen, és ők csak ketten!

- Nee... - avatkoztam bele rögtön. - Túl sokan lennénk. Meg múgy is ez Cullenék dolga. De rájöttem valamire. Alice, megkérhetnélek, hogy te lennél az egyik társam? Vagy inkább választasz magad mellé valakit? ...Hoppá! Van egy még jobb tervem! - Egyre magasabb és vidámabb hangon szavaltam. - Rosalie, te menj vele! Kérlek! Alex úgyis szereti a szép nőket. Látszik rajta. Mi, többiek meg csak fedezzünk és védjük kettejüket! Na?

- Nem rossz terv, Seth! - kaptam szóbeli dicséretet Carlisle-től. - Szerintem jó lesz. Ki van benne?

Mindenki feltette a kezét. Utoljára Rose, de csak azért, hogy ne ő legyen az, akinek ellenvetése van.

Ezért hamar megszületett a kitűnő haditerv, így már indultunk is lenyomatom megmentésére...

Egy nagyszerű blogger *-* ;)

Üdv! Bocsi, de most még nincs feji. Kérhetnék több komit, ha tinush0321 ennyire dicséri? :D

Na de most nem is ez a lényeg. Ez a bizonyos tinush0321 kérte, hogy látogassam meg egy nagyon jó haverja blogját, és írjak, hogy dobjam fel az írót.

Nos, a sztori kapcsán annyit mondok: hihetetlenül-borzasztóan tetszett! :D Lehet, hogy ez már túlzás, ez van, de ha nekem bejön valami, akkor én képes vagyok nem én lenni. :)

Szóval itt a link, benézni, mert megéri!!

http://harcaletert.blog.neon.hu/

38. fejezet - Titkok a múltból

Sziasztok!! Ismételten bocs, hogy késtem! De most itt vagyok, és olvashattok! :D

Tehetetlenül álltunk a part mentén, és unottan járkáltunk.

- Seth, ez nekem egyre gyanúsabb lesz! - néztem rá félve. - Napról napra több vámpírral találkozunk. Először Sean és Caroline, most meg ez az Alex meg Jesse. De mit keresnek errefelé?!

- Nem tudni. - felelte Seth. - Majd én megvédelek, Caldy! Nem fognak bántani téged, esküszöm, mert akkor velünk gyűlik meg a bajuk!

- Köszönöm. - mondtam halkan.

Seth nem válaszolt, hanem mellém sétált, és megölelt. Quil is mögém jött, és a vállamra tette a kezét. Így álltunk fél óráig.

Ugyanis fél óra múlva megjelentek. Aggódva váltam szét barátaimtól.

- Itt vagyunk! - közölte Alex. - Bocs a késésért! Nem unatkoztatok?

- Alex, hagyd már őket! - intette Jesse. - Ne foglalkozz már velük annyit! Inkább menjünk!

- Csönd, kislány! Előbb kérdezek tőlük néhány dolgot. - mondta egyszerűen, aztán rám nézett: - Caldy! Mondd csak, nem láttatok véletlenül néhány napja errefelé sétálgatni egy fiatal vámpírnőt meg a fiát?

- Egy fiatal vámpírnőt meg a fiát? - gondolkodtam el. - De igen, ami azt illeti, láttunk. Caroline-nak hívták a nőt? A fiút meg Sean-nak?

- Szóval ismeritek őket. Mikor találkoztatok velük?

- Nem olyan régen. - szólt közbe Quil. - Vasárnap. Mikor elrabolták Caldy-t.

- Elraboltak? - nézett rám csodálkozva Alex. - Ki mentett meg?

- Az apámék. Utánam jöttek, majd megjelentek a papámék is.

- Ott volt az egész família? - vigyorgott kajánul.

- Igen, és a Papám megölte őket. Tegnap éjszaka. - feleltem kissé csendesen.

- És milyen napszakban láttad meg először őket?

- Pontosan vasárnap délután. És éjjel haltak meg.

Alex sétálgatni kezdett, és elmélyülten gondolkozott valamin.

Jesse-t kezdtem nézni, aki kedvesen rám mosolygott.

Elkaptam a tekintetem, és inkább Alex-re pontosítottam. Végül abban állapodtam meg, hogy most én kérdezősködök:

- Alex, most kérdezhetek én is valamit?

- Persze, nyugodtan. - Szürkés szemeivel érdeklődően fürkészte az arcom.

- Te is ismerted őket?

Alex felsóhajtott. Biztosan zavarta, amiért én is beleütöm az efféle vámpírdolgokba az orrom, de aztán mégis válaszolt:

- Igen. Caroline-t én változtattam át. Még 30 éve. Aztán néhány nap után a kedvesem vámpírrá tette Sean-t, aztán emiatt elhagytam. Hiszen fiatal, gyerekvámpírnak lenni a legjobb, de egyben átok is. A gyerekek nem tudják annyira elfedni valódi énjüket. Rosszabbak, mint a felnőttek. Éppen ezért nem bírtam elviselni egy vámpírgyerek társaságát. Mert egyszerűen zavart.

- Sean mesélt nekem erről. Ő is azt mondta, 30 éve él vámpírként. Ezek szerint nem kamuzott.

- Örülj neki! - mosolygott Alex. Sokáig nem beszélt, magában motyogott valamit.

Mint eddig, most is megszólalt:

- Érdekel még valami?

- Ööö... Igen... Ha nem baj.

- Nem az. Úgyis most sok időnk van.

- De Alex! - kiáltott fel váratlanul Jesse. - Nekem nincs!

Alex mérges lett. Holtsápadt arcán azonban nem látszott semmi dühtől való pirulás.

- Akkor menj, amerre akarsz! Bocs, srácok. - vigyorgott ránk. - Csak Jesse kicsit... nemnormális.

Jesse sem hagyta magát, fenyegetve vágott vissza Alex-nek:

- Csak akkor, ha te is jössz!

- Én ugyan nem! Most éppen beszélgetek. Vagy vársz, vagy elmész. - felelte amaz.

Jesse mondani akart még valamit, de meggondolta magát. Aztán még morgott egy darabig.

- Akkor? Mi is volt az a titok, amit nem mondtam el? - folytatta a bőrkabátos.

- Hogy milyen képességed van. - válaszoltam.

- Fagyasztok. Megmutassam?

- Öööö... Ne. Elhiszem! Majd később. ..Illetve, most csak kérdezősködnék.

- Oké, ahogy szeretnéd.

- És Jesse? Neked mi a képességed?

- Robbantok. De nem úgy, mint Alex...

- Ezt hogy érted? - kérdeztem türelmetlenül, már előre vártam felelete végét.

- Alex csak akkor tud fagyasztani, mikor kedve van, én viszont akkor robbantok, ha dühös vagyok.

- Ez sajnos elég gyakori. - mondta gúnyosan Alex. - A csaj durván lázadó. Mindent ellenez, semmi nem jó neki, emiatt sokszor a saját feje után megy. Ilyenkor veszélybe kerül, de szerencsére én mindig kimentem a bajból. Ezért nem szökött meg az előbb!

- Értem. - mondtam gyorsan, de ekkor hirtelen földbe gyökerezett a lábam.

Seth és Quil eltűnt! De hová? ...Mi van?! Ezek megszöktek? De mikor? Tisztán láttam, hogy az előbb még itt sugdolóztak! ...Aha! Lehet, hogy akkor pont a menekvési tervüket beszélték meg...

37. fejezet - Az életmentő

Hello! :D

Seth azonban nem bírt minket nézni, ezért bátran kiállt értem. A hangja, ahogy megszólalt, megnyugtatott, és megállásra késztette a férfit:

- Hagyja őt békén!

A vámpír, mielőtt végzett volna velem, hátrafordult, és láttam, hogy a szemével meg tudná ölni Seth-et.

- Hogy mondtad, alakváltó?

- Hagyja békén! - ismételte, de azért ő is érzett némi félelmet.

A bőrkabátos felnevetett, ám egyből eltorzult az arca a dühtől.

- Csak szeretnéd! Ne avatkozz bele, te kis senki! Vagy azt akarod, hogy te is így végezd? - És erősen megszorította a torkom, mire halkan felsikoltottam.

- Ne, Seth!... - kiáltottam száraz torokkal. - Ne csináld, téged is megöl!

- Talán félsz? - vigyorgott rám gúnyosan. - Arra semmi szükség sincsen. Na, tegyük a dolgunkat!

S már harapott is volna, de ekkor előjött egy lány.

- Alex! Ne most!

Alex? Az ki? Na és ez a csaj? Tuti, hogy ő is vámpír! De miért talál meg mindegyik?

A bőrkabátos, mielőtt végzett volna velem, hátrafordult.

- Te ki vagy? - kérdeztem hirtelen.

- Ne haragudjatok... Ne kérdezgess most!

- Mi most vadásztunk volna! De Jessica, muszáj neked is pont itt és most nézned áldozat után?

- Bocsi... Öööö... Kislány, ha nagyon szeretnéd... Jessica vagyok, de szigorúan Jesse!

- Oké. Én meg Caldy Scalean-Black! Kislány?! Na ne! Ők pedig Seth és Quil, ha kíváncsi vagy rájuk.

- Sziasztok! De mi most... mennénk, de majd jövünk... - nézett Alex-re, megrántotta a karját, és elindultak. - Vár az áldozat...

- ...Aki akár te is lehetnél, Scalean!

- Alex! - szólt rá Jesse.

- Csak vicceltem. Na, akkor menjünk. Adios! - intett spanyolosan, majd indultak is. Alex még visszanézett, majd végleg eltűntek.

Csak álltunk, és bámultunk a semmibe.

- Hűha! - Mindössze ennyit szóltam.

Seth elismételte.

- Az. Hűha! Ez mi volt?

- Srácok... Én mondtam... Mondtam, hogy nem kellene idejönnünk!

- Semmi baj, Caldy! - nyugtatott Quil. - Csak ijesztgetni akarnak.

- Ja. Kiéheztetik magukat, visszajönnek, és mi leszünk a... vacsora. - méltatlankodott Seth.

- Ne légy hülye! - löktem oldalba. - Ezt honnan veszed? Azt mondták, visszajönnek!

- Miután elég éhesek lettek.

- Fölösleges rémeket látnod, haver! - legyintette meg Quil Seth tarkóját.

Nekem azonban nem nagyon volt jókedvem, hallgatagon néztem magam elé, és vártam, mikor jönnek vissza ezek a fura alakok...

36. fejezet - Tiltott terület

Bocsánat a szünetért! :(

Nagyban lépegettem barátaimmal a tengerpart mentén, és hosszasan beszélgettem velük. A kemény iszap felszínéből kisebb-nagyobb kavicsok álltak ki, de mi akadály nélkül átléptünk rajtuk.

Hirtelen meghallottam egy hangot. Mint hogyha kémleltek volna utánunk.

Elmondtam Seth-nek a félelmemet, de ő először azt hitte, képzelődök. Ám mikor látta rajtam a komolyságot, már nem kételkedett. Másfél perc után már ő is tudta, miért hallgattam el.

Egy férfialak jött felénk. Magas volt, és vékony termetét a bőrkabátja sem tudta eltakarni.

Csak nézett ránk, és mintha mosolygott volna. Kíváncsi, szürke szemeivel az arcunkat figyelte, s lerítt róla, hogy azt találgatja: most mi emberek vagyunk-e, vagy sem.

Összenéztem Quil-lel és Seth-tel. És ő mi?...

Villámgyorsan kaptam választ a kérdésemre. Ő is egy vámpír. Mint Caroline és Sean.

Végre megszólaltam:

- Üdv!

- Üdv! - visszhangzott a hangja.

Fiatal volt, 30 évesnek nézett ki. De mióta...?

- Veszélyes ez a hely, gyerekek. - jelentette ki.

Hallgattam, mert nem tudtam, mit reagáljak erre. De aztán erőt véve magamon, ezt mondtam:

- Mi nem azért jöttünk, hogy a veszély elől meneküljünk! Hiszen akkor már indulhatnánk is vissza. Egész egyszerűen sétálunk.

- Azt mondtam, veszélyes hely ez! - A hangja most már dühös lett. Most meg mi baja?

- Akkor te mit keresel itt? - vágtam vissza.

A férfi közelebb jött, kabátja csak úgy suhogott utána. Megállt előttem egy fél méterrel, és egyenesen a szemem közé nézett.

- Forduljatok szépen vissza! Vagy azt akarjátok, hogy...

- Nem, nem akarunk mi semmit!

Seth bátran szállt szembe még a legfélelmetesebb emberrel is. Csak van itt egy kis hiba. Ez az ember nem ember.

- Mit szeretnél? - A hangom akaratom ellenére egy oktávval feljebb csúszott.

- Csak azt, hogy többé ne gyertek erre a helyre! Nem ilyen kis sihedereknek való ez a terület.

- Mondd már el végre, mire akarsz kilyukadni?! - Quil könyörgő hangja saját magát is meglepte.

- Ilyenkor ez az én vadászterületem! Gondolom, ti nem szoktatok vadászni, nemde?

- De igenis, szoktunk! - mondta Seth.

A bőrkabátos ránézett, és óvatosan elé lépett, de tekintetét továbbra sem vette le róla.

- Milyen kis szemtelenke vagy te! Szabad így beszélni egy emberrel? - A szót hátborzongatóan ejtette ki.

- Nem is vagy ember!

Hirtelen azt sem tudtam, mit teszek, de a lábam valamiért engedetlenül viselkedett, és elrohantam.

A vámpír őrjöngve felmordult, és mint a villám, már mögöttem is termett. Visszarántotta a vállam, majd erősen megmarkolta.

- Nem vagyok ember, mi? Honnan tudod, hogy nem? Érzed te ezt valahogy?

- Igen... - nyögtem, és csak remegtem a félelemtől.

Ha most úgy dönt, hogy végez velem, esélyem sem lesz elfutni.

De most mi lesz? Seth és Quil mit fognak tenni? Kérlek, fiúk, mentsetek meg!...

35. fejezet - Szívesség

Hali! Légyszi, a komikat!! :DD

Scarlet, a hosszú, barna hajú lány felém jött, én pedig kíváncsian csillogó szemekkel bámultam. Vajon miért hozzám szól?

- Szia, Caldy! Képzeld, nekem is ugyanilyen tolltartóm van! Hol vettétek? - kérdezte, és szinte sugárzott az örömtől.

- Szia... Hát még... Nem is tudom... Még szombat körül! A francba, hiszen Alice vette nekem! De mikor?...

- Igen? Nézd, nekem kékben van... - és már szaladt is, hogy bemutassa a sajátját.

Azt hittem, hogy valami baja van velem. Már itt ijesztget, de ezt visszakapja, esküszöm!

Idehozta, én meg csak lestem. Converse neki is? Az a kedvenc márkám!

- Nekem feketében van, mert az a kedvenc színem. Meg a zöld. - mosolyogtam.

- Aha, szereted a Converse-et? ...Az jó, mert én is!

Lenéztem a cipőjére: Converse tornacipő. Elvette a márkámat!

- Nekem most kivételesen nem a Converse-em van rajtam, de nagyon szeretem. Most csak egy sima deszkás. - feleltem szerényen.

Lenézően bólintott, és lehajolt, hogy megnézze. Száját harapdálva továbbra is a cipőmmel szemezett, de végül ennyit mondott:

- De azért ez is király! - és elment.

Sóhajtottam. Kibeszéltük a Converse-et. Mi jöhet még? A végén még képes leszek bejárni Alice-szel a különféle plázákat, még Scarlet társaságában is. Aztán megvesszük a legcoolabb pólókat meg gatyákat! Ha valaki ilyet mer kérni tőlem, azt hiszem, veszek neki egy ódivatú kabátot. Ha az a személy akaratoskodik, akkor én kicseszek vele! Azt azért meg kell hagyni, hogy Seth-nek meg a falkának jól bevásárolok a kedvenc cuccaikból.

Aztán becsöngettek, és hamar bejött a nyelvtantanár, Mr. Blair.

- Na, szép jó reggelt! Ki a hetes?

Mindenki egymásra nézett, és a tanár pedig szigorúan rám mutatott:

- Caldy! Legyél csak te, szépséges gyöngyszálam!

- Öööö... Én? - makogtam.

- Te! Miért, nem C-vel kezdődik a neved? Caldy Scalean-Black, igaz?

- De. - mondtam halkan. - Akkor leszek én!

- Helyes! - mosolyodott el, és ezzel el is ástuk a csatabárdot.

Óra után morogva léptem ki a teremből. Azért se leszek én a hetes!

Hirtelen Seth szólalt meg mögöttem:

- Szia, csajszi! Neked nem az osztályban kell lenned véletlenül?

- Szia... Ne is mondd! Nem akarok hetes lenni!

- Pedig muszáj lesz! - nézett rám megértően. - Na jó, te tudod. De be kell menned, ha nem akarsz beírást.

- Tök jó, hogy még veled is vitatkoznom kell! Mi van, ma mindenki felidegesít? Seth, mindjárt farkas leszek, ne akard! - könyörögtem.

- Ajjaj... Akkor gyere! - Kézen fogott, és kihúzott az épületből.

- Most hová viszel?

- Oda, ahol nyugodtan átváltozhatsz! A suli mögé.

- Mi van? És ha valaki meglát?

- Nem fog senki sem, mert itt megértik az olyan diákokat, akik már alakváltók. Minden tanár ismer mindenkit, és ha mégis meglátnának, nem fognak bántani. A tanulók sem.

Innentől már nem folytattuk tovább a beszélgetésünket, mert átváltoztam. Meg akartam kérdezni Seth-től, hogy meddig fogok így maradni, de nem tudtam, hiszen ő sajnos nem túl boldog és nem túl dühös se. Így hát várnom kellett pár percet, amíg újra emberi alakom lett.

Visszagyalogoltunk a suliba, a következő óráimra. Itt már hidegvérrel válaszoltam egy-egy bosszantó tanárnak.

Letelt a tanítás, én pedig a parkoló előtt szobroztam, Apára várva. Amikor megérkezett a "fekete szépséggel", semmi köszönés, csak panaszkodtam:

- Apa - dobtam be a táskám a hátsó ülésekre -, ma mindenki tiszta izé volt velem!

- Szia! - vigyorgott, és a kezét az anyósülés támlájára helyezte. - Miért, mi történt?

- Az történt, hogy mindenki úgy látta jónak, ha engem idegesíthet! Ami következtében sikerült farkassá válnom a suli mögött! - válaszoltam mérgesen.

- Példák? - tudakolta, és elindította a kocsit.

- Először Scarlet, utána...

- Mit csinált?

- Járatta a száját a Converse-ről. Aztán sikerült veszekednem egy oltári jót Mr. Blair-rel, majd Seth-tel és az összes tanárral, akivel csak órám volt.

Mivel Apa kérte, hogy nyilatkozzam a hasfájásomról, így egészen hazáig meséltem.

Hazaérve végeztem, de ő egy cseppet sem lepődött meg.

- Sebaj, akkor tartunk egy bulit! - és bevezetett a házba.

Az egész ház fényben úszott, a mennyezetről diszkógömbök lógtak, és hangosan szólt a zene. Igazi házibulit rendeztek - valamiért.

- Apa, hogyhogy bulizunk?

- Hosszú történet. - mondta majd intett, hogy állítsák le a zenét. - Amikor te átváltoztál, véletlenül én is pont akkor voltam farkas, és meghallottam a gondolataidat. Nem voltál túl jó hangulatban, ezért én hazamentem, és elrendeltem, hogy csinálják meg a házi-banzájt. Alice felajánlotta, hogy ő egy perc alatt átalakítja a házat, ami sikerült is. - mosolygott rá.

- Na, de Alice miért nem volt suliban?

- Nézz az égre, kisasszony! - nevetett. - Szépen süt a nap, szerinted miért vannak itthon? Csillogó bőrrel menjenek egy, halandókkal teli iskolába? Hamar lelepleződnének, az biztos. Éppen ezért itthon maradtak, és a kedvedért bulit rendeztünk!

- Köszönöm szépen! - visongtam, és megöleltem mindenkit.

Ekkor nyílt az ajtó, és belépett az én imádott falkám.

- Sziasztok! - suhantam ki.

Alig bírtam megállni, és Seth helyett véletlenül Quil karjaiba rohantam.

- Ööö... Bocs! - mondtuk egyszerre.

Seth-hez fordultam, de őt meg is csókoltam, és mindenki tapsolni kezdett.

Emmett a nappaliban hozzám fordult egy lufival, és beszívta a héliumot.

- Na, milyen a hangom? - kérdezte elvékonyodott hangon.

Mindenki nevetett, de én a legjobban.

- Ugye, milyen idegesítő? - cincogott tovább. Számomra ő volt a partiarc.

***

Már vagy egy órája ment nagyban a buli, mikor Seth magához hívta Quil-t meg engem, és előállt egy ötlettel:

- Srácok, mi lenne, ha kiszöknénk titokban a tengerhez? Rég voltam ott.

- Minek? - húztam el egyből a szám.

- Csak úgy, buliból! Vagy ne?

- Én benne vagyok! - mondta Quil, énnekem meg mindegy volt.

Így hát feltűnés nélkül elhagytuk a Cullen-házat, és a két jó barátommal ellógtam a tengerhez...

Könyörgöm, még ma írjatok, holnap nem leszek fent!! Am azt a tanáros beszólást a saját angoltanárom mondta nekem egyszer: szépséges gyöngyszálam! :D

34. fejezet - Felnőttként a suliban

Sziasztok, itt vagyok megint! :)) És még egyszer bocsánatot kérek a hosszabb szünetért!

Hétfő reggel, mikor felkeltem, egyből felpattant a szemem. Alig aludtam pár órát, mégis magamtól ébredtem.

Villámgyorsan bepakoltam a könyveimet és a füzeteimet a mai órarend szerint, és kiválasztottam az aznapi ruhaszettemet: egy sötét rózsaszín pulcsit, egy kissé koptatott farmert és egy sportcipőt.

Ledobtam az ágyamra a ruhákat, és ezután berobogtam a fürdőszobába, majd a tükörben véletlenül "észrevettem" a felkaromat. A tetkóm!

Hát mégiscsak felrakták! Ez hihetetlen! Örök hálám ezért Sam-nek! Hát nem hazudott. Pedig én azt hittem, csak poénkodik, de ezek szerint halálosan komolyan gondolta. Na ezt szeretem Sam-ben, hogy mindig becsületes, és betartja az ígéreteit. Ezt meg is mondom a szemébe, üsse kő.

Csak egy dolgot nem értek. Hogy a csudába nem vettem észre, mikor felvarrták? Olyan mélyen aludhattam, hogy fel sem tűnt, mit művelnek a felkarommal? Na, ezt megkérdezem tőle. Suli után benézek hozzájuk.

Mikor végre abbahagytam az agyalást, felkaptam Alice egyik színtelen szájfényét, és kipróbáltam a számon. Úgy döntöttem, nem mosom le, ha már egyszer kölcsönvettem. Persze, mindenképpen értesítem az én imádott Alice-emet, akit úgy szeretek, mintha a saját testvérem lenne. Pedig csak a papám nővére.

Elvettem a polcról egy szempillaspirált is, ami Belláé volt, és tettem fel belőle a szempillámra.

- Na, most aztán gyönyörű lettem! - vigyorogtam a tükörképemnek.

Arcpirosítóval is kísérleteztem egy ideig, aminek az eredménye: mintha egyenesen a kozmetikustól jöttem volna. Fogalmam sincs, mióta tudok én ilyen jól sminkelni, de elhatároztam, hogy ettől a naptól kezdve mindennap, amikor csak alkalmas, kicsinosítom a Cullen-csajokat. Kíváncsi vagyok, mit szólnának hozzá.

Miután végeztem az arcfestéssel, besuhantam a szobába, és felöltöztem a ruhákba, amiket az ágyon hagytam. Úgy tűnt, sikerült anélkül felvennem őket, hogy elmaszatolódott volna a szájfény vagy a spirál. Azért, hogy biztosabb legyek benne, ismét bementem a fürdőbe, és leellenőriztem magam. Sehol egy folt a ruhámon. Az arcom is rendben van. Akkor menjünk le, köszönni a többieknek!

Vígan lefutottam a lépcsőn, mire mindenki csodálkozva engem kezdett vizslatni:

- Szia, Caldy! Hogyhogy ilyen korán fent vagy?

- Á... - legyintettem. - Csak aludni se bírtam. Nem tudom, miért nem.

- Na, nem baj. - mosolygott Esme, de rögtön másra terelte a szót: - Készítettem neked reggelit. Sajtos-sonkás-kukoricás pizza. Jó lesz?

- Pizza?! Pont pizza? - csudáskodtam, de végül is örültem, hiszen szeretem a pizzát, ám nagyon régen ettem utoljára. Nem is emlékszem rá.

- Miért... Nem jó? - kérdezte Rosalie. - Pedig én is segítettem benne! - görbítette le a száját.

- Meg én is! - szökdécselt be vidáman Alice a szobába. - Jó reggelt! - ölelt meg. - Ki ébresztett?

- Én, saját magamat! - büszkélkedtem. - Amúgy... Alice... - léptem közelebb hozzá,  átkaroltam a vállát, és elfordítottam a többiektől, mintha egy nagyon fontos, de gonosz tervet beszélnék meg vele: - Nem baj, ha kölcsönvettem a szájfényed? Annyit szemezgettem vele, hogy nem bírta ki, és...

- Miért lenne baj? - csiripelte, és kérdőn leste a szavaim.

De én csak hebegtem:

- Hát... Mert... Azt hittem... kiakadsz...

- Dehogyis! - kacagott fel, és már én is kezdtem megnyugodni. - Nyugodtan használhatod máskor is!

- Köszi - makogtam -, de majd mondd el Bellának is, hogy... használtam a szempillaspirálját!

Alice nem lepődött meg, hanem nevetve válaszolt:

- Persze, megmondom. Bízd csak rám!

- Köszönöm! - öleltem meg, mint ahogy az előbb ő is tette.

De nem sokáig álltunk így, összeolvadva, mert Apa füttyentve érkezett meg, a napilapot a kezében tartva. Mosolyogva fordult felénk, és figyelmeztetett:

- Caldy... Mellesleg jó reggelt! 5 perc múlva indulunk, úgyhogy edd meg a pizzádat, és siess! A kocsiban leszek! - Letette az asztalra az újságot, és kiment a házból.

2 perc alatt végeztem mindennel, és beültem Apa mellé.

Az iskolába fuvarozás után most a szokásos légy-jó-puszi elmaradt, ezért én döbbenten néztem rá.

- Miért nem kapok puszit?

- Már nagy vagy.

- Csakhogy észrevetted! - Akaratom ellenére elmosolyodtam.

- Észrevettem már korábban is. Mégpedig akkor, amikor a tetkódat varrtuk fel. Abban a pillanatban éreztem, hogy felnőtt lettél.

- De jó nekem! Akkor most már nem lesz köszöngetés?

- Csak puszi nem. - mosolygott, és magához ölelt. - De azért légy jó!

- Apa, már ehhez is nagy vagyok! - emlékeztettem.

- A francba! - kapott a fejéhez megjátszott feledékenységgel. - Akkor kénytelen vagyok csak szóban elköszönni!

Csak nevettünk, ám menni kellett, pedig én még szívesen maradtam volna beszélgetni Apával.

De el kellett fogadnom, hogy idő van, ezért kapott még egy puszit, amit nem is kaptam vissza, és besiettem az épületbe.

A terembe viharzásom után kipakoltam a padomra a cuccaimat, köztük az új tolltartómat, hiszen eddig mindig Belláé volt nálam.

Éppen a legnagyobb lendülettel rántottam volna elő egy almát, amit gyorsan óra előtt akartam volna megrágni, de meglepetésemre hozzám szólt valaki. Na ki?

Hát Scarlet, az osztályelső...

Mit gondoltok, miért szólt hozzá Scarlet? Holnap csekkoljátok a blogot!! :))

33. fejezet - Remény

Hellóka! Bocsi megint...! Hát még nekem mennyire hiányzott az írás! :/

- De Caldy! - szólt ki Alice váratlanul az ajtóból. - Neked még suliba is kell menned! Még ma!

- Majd kipihenem magam hétvégén! - vágtam vissza.

Alice elégedetlenül sóhajtott fel, türelme kezdett foszladozni. Végül bosszúját lenyelve kilépett a házból, és megindult felénk, míg magyarázott:

- Gondolom, anyud sem örülne neki, ha egész nap nem aludnál. Biztosan ki lesz akadva rád! Éppen ezért szeretném, Caldy, ha okos lány lennél, és hazamennénk, majd szépen bevezetnélek a szobádba! Na, mit szólsz? - mosolygott.

Sam se bírta már tovább hallgatni, nagyképűen nézett Alice-re:

- Ugyan már, kisanyám! Anyuci tutira meg fogja bocsátani Caldy baklövését! Már ha egyáltalán lehet így nevezni. De szerintem nem.

De Alice is flegmán válaszolt:

- Akkor kérdezd csak meg Renesmee-t!

- Most? - röhögtek össze, de Alice csak forgatta a szemét. - Na jó, Alice! Akkor menjetek...

- De vigyetek egy kis süteményt is! - kiabált ki az ablakból Sue, mire Emily már ki is hozta a szalvétával fedett tálcát.

- Tessék - kacsintott rám -, vaníliás-csokis süti! Remélem, szereted!

- Nagyon! A kedvencem! - sipítottam boldogan, hiszen megőrültem a sütikért.

- Akkor jó! Fogyaszd egészséggel!

- Köszi! De Sam... Mikor rakjátok fel a tetkóm? Úgy volt, hogy ma!

- Este nem lesz jó? - pillantott rám oldalról.

- Hát... Dicsekedni akarok vele a suliban!

- Oké! Akkor reggel beugrunk, mikor még alszol, és rád varrjuk!

Kissé elhúztam a számat a varrjuk szóra. Elképzeltem, ahogy nagyban húzom a lóbőrt, Sam és a többiek belopakodnak a szobámba, fölém hajolnak, és elkezdik varrni a tetkót.

De mi lesz, ha felébredek? Egyáltalán fájni fog? Nem szeretném.

- Akkor mi mentünk is! - Ebben a pillanatban kiléptek a házból Cullenék, mögöttük pedig Sue mosolyogva kísérte ki őket.

- Gyertek máskor is!

- Hát szeretnénk... Caldy, indulunk! - intett maga felé Papa, mire én egy puszival búcsúztam el szeretett falkámtól.

Legutoljára Seth-et hagytam, aki a hajamba markolt, miközben másik kezével a derekamat fogta át, és így csókolt.

- Találkozunk a suliban! - dünnyögte mámorítóan.

Nem válaszoltam, hiszen ez mindig is így volt. Elmosolyodtam, majd végre kocsiba szálltunk, amit Jasper kormányzott, és elhajtottunk.

Otthon sokáig nem tudtam aludni. Átgondoltam a mai nap eseményeit.

Elraboltak. Smároltam Sean-nal... Egy vámpírral. Végignéztem, ahogy elég az anyjával. Aztán tartottak egy bulit ennek örömére. Végül elmentünk Seth-ékhez. Megcsókolt. Megcsókolt! Megcsó...

És elaludtam...

Pénteken jön az új, lessétek! :D

32. fejezet - Dupla örömök

Sziasztok! Itt van a mostani is!! Köszi a komikat! ;)

Papa és Seth lassan haladva lépdeltek Caroline és Sean felé, míg azok egymást ölelve, riadtan szemlélték őket. De Seth-ék ezzel mit sem törődve feléjük tartottak.

/Seth szemszöge/

Tudtam, hogy Edward képes belelátni a fejemben, ezért gondolatban megkérdeztem tőle egy fontos dolgot.

Edward, és hogy fogjuk megölni őket? Kicsit oldalra fordítottam a fejem, hogy lássam, ahogyan rám néz.

Halkan motyogott valamit, amiből nagyjából annyit értettem, hogy égni.

El fogjuk őket égetni??

Bólintott.

Inkább hagytam a francba. Ő csak tudja, hogy mit kell tennünk.

E gondolatra elmosolyodott.

- Szóval - kezdte Edward -, van nálam egy kis gyufa! És ha ezt meggyújtom... - már vette is elő a zsebéből, kihúzott egy szálat, és pillanatok alatt lángra lobbantotta -, akkor nektek végetek! Seth, menj távolabb!

- De...

- Nincsen de, mégsem kellesz! - felelte harag nélkül.

- Neee! - kiáltotta rémülten a nő. Elegem van már az örökös nyafogásaiból.

- Pedig ez lesz! Te akartad, Caroline. - mondta Edward.

Sean és anyja elkezdtek hátrálni, majd hátulról nekiütköztek egy fának. Mindketten leborultak a tövébe, mi pedig csak követtük őket.

Edward lehajolt, meggyújtotta előttük a füvet, ami kezdett mindenfelé, de legfőképp feléjük terjedni, míg elérte őket. A lángok belecsaptak a ruháikba, és a tűz egyre jobban növekedett.

Caroline a fájdalomtól felsikoltott, követte a fia kiáltása, míg percek múlva hamuvá lettek.

/Caldy szemszöge/

- Istenem... - kaptam a kezem a szám elé.

Mindenki rám nézett, mire helyesbítettem:

- Jól megkapták.

Papa felnevetett, majd magához hívott:

- Na gyere ide, hercegnő!

Mosolyogva indultam felé, és mikor összetalálkoztunk, megöleltük egymást.

- Köszönöm, Papa, hogy megmentettetek! És neked is, Apa - pillantottam rá -, hogy utánam jöttetek!

- Semmiség! Hiszen az én lányom vagy. Na gyere ide hozzám is! - vigyorgott.

Így hát ő is kapott tőlem egy "családi" ölelést.

- És velem mi lesz? - tudakolta Seth szemrehányóan.

Mindenki nevetett.

Oldalról ránéztem, majd csábítóan felé sétáltam. Az ajkaink alig voltak 2 centire, de én még eleresztettem egy megnyugtató mondatot:

- A legfontosabbat hagytam utoljára! - És szenvedélyesen megcsókoltam.

Seth-nek ideje sem maradt kinyögni valamit, ajkaim rátapadtak az övéire.

- Gyerekek, indulunk!

Alice anyáskodó hangja maga a rémálom volt.

Szomorúan váltam el Seth-től, és méltatlankodva megkérdeztem:

- Máris indulunk?

- Milyen máris?! Mindjárt hajnalodik! Meddig akarsz még itt dekkolni?

- Mondjuk... Ma éjfélig!

- És mikor alszik, kisasszony?

Egy másodpercre elgondolkodtam, de aztán mosolyogva ezt mondtam:

- Soha!

Seth és Quil felvihogott, Apám, a falka és minden Cullen, aki itt volt, pedig komolyak maradtak.

- Na jó, megyek. De velük mi lesz? - mutattam a fa alatt nyugvó hamu-maradékra.

- Elfújja őket a szél. - találgatott Alice.

- Mondjuk. Na akkor menjünk, ha ennyire szeretnétek!

Sam, aki eddig hallgatott, mint a sír, most mégis megszólalt:

- Figyeljetek csak! Paul-lal, Jared-del és Embry-vel agyaltunk valamin... És szeretnénk, ha... Ha eljönnétek a rezervátumba!

- Mi is mehetünk? - lelkendezett Alice.

- Te is beletartozol a mindenkibe. Vagy tévednék? - vigyorgott rá Embry.

Alice elhallgatott, inkább hagyta a fenébe.

Így hát a rezervátumba mentünk, ahol nagy meglepetés fogadott. Seth-éknél volt a hivatalos ünnepség, amit a vámpírölés végett rendeztek. A két háziasszony maga Sue, és Sam lenyomata, Emily volt.

- Seth, miért hívtatok meg minket? - kérdeztem, mikor kettesben voltunk a szobájában.

- Ez egy ilyen kisebb buli. - magyarázta. - Amit azért rendezett anyám és Emily, mert végre megszabadultunk a mocskos piócáktól.

Nem igazán szólaltam meg. Kis idő kellett hozzá, hogy végre felfogjam: igazából máson gondolkodok:

- De a nővéred megint hol van?

- Biztos megint bulizik. Mint mindig.

- És anyud? - Seth furán nézett rám, ezért pontosítottam. - Ő mit szól ehhez az egészhez?

- Jaa... Pipa Leah-ra. Neki is elege van ebből az egészből.

Mondani akartam valamit erre, de nem tudtam, mert váratlanul Sam viharzott be a helyiségbe:

- Caldy! Kijönnél egy percre?

- Persze... Mié...

- Én is mehetek? - vágott közbe Seth.

Sam ránézett, és folytatta:

- Bocsi, téged észre se vettelek! Persze, te is tag vagy!

- Király! - hadarta, majd mindannyian kiballagtunk a ház elé.

Kint volt az egész falka, persze emberi alakban. Sam kiállt elénk és beszédbe kezdett:

- Azért gyűltünk össze - Mi van? Ugye, most nem összeházasodunk? -, hogy megünnepeljük Caldy... első tetkóját!

Erre a 2 szóra az egész sereg nekiállt tapsolni és fütyülni.

- Mi van? A... micsodát?!

Mikor végre mindenki lecsillapodott, Sam mosolyogva rám nézett:

- Kapsz tőlünk ajándékba egy falka-tetkót! Egy ugyanilyet, ami nekünk van!

- Hogy én?! - Alig hittem a fülemnek!

- Igen, pont te! - erősítette meg Emily, és elővette a tetkót.

- Azta... - Meglepetésemben nem tudtam mást kinyögni.

- És ezt kapod tőlünk! - mosolygott Sue is.

Csak meredtem a szépen kidolgozott tetoválásra, ami egy nap rám kerül.

- És mikor rakjátok fel?

- Hát, azt kell, hogy mondjam... Ahhoz, hogy felkerüljön rád, el kell altatnunk... De persze, majd felébresztünk! - mondta Sam gyorsan utána.

- Oké! Ma?

- Igenis, hölgyem!

Hűű... Lesz tetkóm! Még ma! Nem akarok aludni! Végig fogom nézni!...

Áhhhh... Én is kérek falka-tetkót!!! :DDDD

31. fejezet - Élet-halál kérdése

Sziasztok! Úja itt vagyok az új résszel. Remélem, ez is tetszeni fog!!

Caroline csak hebegett, látszott rajta, hogy kínosan érzi magát Papa kérdése miatt. Csak feszengett, pillanatokig nem szólt egy szót sem.

Papa felvont szemöldökkel figyelte a nő minden mozdulatát, és várt a válaszra.

- Nos?

Caroline kihúzta magát, majd sóhajtva Papára emelte a tekintetét.

- Ne haragudjatok! - rebegte. - Tudom, őrültség volt ez részemről. De már nincs mit tenni. - tette hozzá gonoszkodó vigyorral.

Apa és Quil keze ökölbe szorult, ahogy megemésztették Caroline mondatát.

- Válaszolsz végre a kérdésemre, vagy keményebb eszközökhöz nyúljak?

- Ne! - kiáltotta a nő.

Ijedten pásztázta Papát, aki egyre dühösebben méregette.

Caroline szeme könnyes lett, amiért el kell mondania titkát.

- Elmondom! - Sean-ra nézett, mire amaz bólintott, hogy nyugodtan elárulhatja. Caroline nem szívesen tette volna meg, de zsákutcába került: nem tehetett mást. - Sean miatt. Sean-nak szántam Caldy-t! De azt nem tudtam, hogy a lány bevésődött az egyik alakváltónál. Miután Caldy hozzánk került, azt mondtam a fiamnak, hogy most azonnal vigyük magunkkal, de láttam, mennyire elmélyedtek a beszélgetésben, ezért magukra hagytam őket. Elmentem vadászni. Mikor végeztem, visszajöttem, és...

- Tudom, hogy történt. - mondta Papa. - Nem vagyok kíváncsi a részletekre! - Látni lehetett, ahogy egyre jobban felhúzza magát, mivel a várva várt felelet helyett történetet hall. - Én választ kérek a kérdésemre!

De Caroline is ideges lett, amiért ennyire tudni akarják a rejtélyt.

- Mondtam már! Azért, mert Sean-nak szerettem volna szánni!

- De egyáltalán honnan ismersz? - kérdeztem én is.

- Csillagom. - fordult hozzám. - Láttam egyik vadászatom alkalmával, ahogy kijössz a La Push-i iskolából. Illetve, végeztem az étkezéssel, és éppen arrafelé jártam.

Fúj! gondoltam. Papára pillantottam, aki elmosolyodott a gondolatom miatt. Papa... Ne haragudj, de ez eléggé gusztán hangzik!

Papa óvatosan megcsóválta a fejét, hogy csak én lássam. Vagyis nem haragszik.

- Az a helyzet, hogy hoztam egy döntést! - mondta. - Sean, Caroline!

Mindketten félve felkapták a fejüket, majd ránéztek.

- El kell titeket pusztítanunk!

Sean és Caroline abban a pillanatban egymás nyakába borultak, miközben a nő fájdalmasan könyörgött:

- Neeee...Edward!...Kérlek...ne öljetek meg...minket...Kérlek titeket...Ne... - zokogott.

De Papa nem kegyelmezett.

- Sajnálom. - hajtotta le a fejét. - Nem engedhetjük meg senkinek sem, hogy ártsatok bárkinek is ezután!

- Kinek ártottunk? - kérdezte Caroline haragosan.

Quil tett egy lépést előre, és szeme dühtől izzott:

- Nem emlékszel? Megöltél egy indiánlányt! Ráadásul az a lány a falkánk egyetlen nőnemű alakváltójának a barátnője! De hála neked, már csak volt!

- Igen... Rémlik már... - bólintott Caroline. - Tényleg ne haragudjatok rám!

Már én sem tudtam ezt kibírni. Könnyeimet nyelve próbáltam visszavágni:

- De Caroline... ez nem így megy! Megbocsátani meg tudunk... de Ruth-ot már nem tudjuk visszahozni az életbe!

Nem válaszolt. Suttogott valamit fiának, aki mélyen hallgatott.

- Akkor végezzetek ki! - adta meg magát.

Edward bólintott, intett Seth-nek, hogy menjen vele, és Caroline-ék elé léptek...

Szerintetek mi lesz velük? Meghalnak? Várlak titeket jövő héten! [Bocsi, Nessie! :/ ]

30. fejezet - Közbelépés

Sziasztok megint! :)

Így hát előmerészkedtünk a sötét lombok közül, mire minden jelenlévő személy rögtön minket kezdett fixírozni.

/Caldy szemszöge/

- Alice, Bella! Hogy kerültök ti ide?! - Ahogy észrevettem őket, kiabálva hozzájuk futottam.

- Ne haragudjatok! - kérte Bella.

- De miért jöttetek? - vágott közbe Apa.

Alice sóhajtva nézett Bellára, de aztán belekezdett a mondandójába:

- Volt egy látomásom, amiben Caroline szerepelt. Sejteni lehetett, hogy ő az egyik tettes. Éppen ezért utánatok nyomoztunk, hogy megmentsünk titeket.

- Ha olyan okos vagy, akkor talán azt is láthattad volna, hogy mi már régen itt vagyunk! Vagy tévedek?

- Azt kell, hogy mondjam, igen. Ugyanis már százszor a szádba rágtam, hogy nem látom az alakváltókat! - mondta Alice idegesen.

- Bocs, hogy élek! - mondta Apa gúnyosan. - Többször nem fordul elő.

- Jake! Légyszi! - kérte Bella.

- Jó. Na és, honnan tudtad, hogy pont ezen a tisztáson vagyunk?

- Ismerem ezt a helyet. Milliószor jártam már itt!

- Aha! Na mindegy. - hajtotta le Apa a fejét.

- Legyetek szívesek, ne veszekedjetek! Szétmegy a fejem. - jelentettem ki.

- Okés. Akkor hagyjuk...

Hirtelen Papa szólalt meg valahonnan:

- Sziasztok! Na, kiderült?

- Edward? - nézett hátra Bella. - Te meg mit keresel itt éjnek évadján? - mosolygott férjére.

- Csak azért jöttem, hogy közösen kivallassuk Caroline-t. Ugyanis hallottam Caldy gondolatait.

- Mit mondtam? - kérdeztem aggódva.

- Vagyis hogy mire gondoltál? Arra sikerült rájönnöm, hogy sosem mondták el neked, miért jöttek.

- De pontosan mire gondoltam? - tudakoltam akaratosan.

- Arra, hogy... Na gyere ide, négyszemközt elmondom!

Odafutottam. Papa kicsit előrehajolt, és ezt mondta:

- Pontosan arra, hogy "Jaj, de mondja már el!" - vékonyította el a hangját, ami tényleg Caldy-sre sikerült. - "Ha nem mondod el, én kinyírlak!"

- Hű, erre nem is emlékszem! - vigyorodtam el.

- Pedig ezt gondoltad! - mosolygott ő is.

Visszamentünk, és Papa valamiért Caroline-hoz fordult:

- Most pedig szeretném, ha bevallanál nekünk valamit!

Caroline értetlenül nézett fel rá.

- Miről beszélsz, Edward? Mit kell bevallanom?

- Tudod te azt. Miért raboltátok el Caldy-t?...

Furcsi, igaz? :) Hétvégén újat hozok, figyeljétek! :D

29. fejezet - Látomás

Na sziasztok... Itt a friss!! ^.^"

/Alice szemszöge/

*Korábban:*

- Alice, mit látsz? - kérdezte Carlisle.

- Egy nőt... - válaszoltam. - A neve Caroline. Van egy különös képessége... Ami csak farkasorral... Illetve, azzal pont nem érezhető! Caldy nem érezheti, hogy a nő egy vámpír! Aki nem is akármilyen... Nem a mifélénk. Nem olyan, mint mi. Teljesen más világ. Van egy fia... Sean... aki éppen beszél valakihez... Akit nem is látok!...

- Caldy lesz az! Megvan! - jelentette ki Bella.

Bizakodva ránéztem:

- Bella! Velem kell jönnöd! Csak te vagy az egyetlen, aki pajzsot tud terjeszteni másokra, és pont ez kell most nekünk! Kérlek, segíts megvédeni Caldy-t! - könyörögtem kétségbeesve.

- Igenis, Alice! Tudod, hogy én is szeretem őt, és segítek. Ne aggódj! Jó csapat vagyunk, meg tudjuk védeni. - mosolygott Bella. Látszott rajta, hogy nem fél, igazi bátor csajszi.

- Köszi! - hálálkodtam. - Akkor induljunk is!

Bella nem felelt, hanem egyből felugrott.

- Akkor majd jövünk! - indultunk meg a kijárat felé.

- Sziasztok! - mondta mindenki.

Jasper felállt a kanapéról, amin eddig is ült, felém jött és ennyit mondott:

- Ügyes légy, Alice! Bízunk benne, hogy sikerülni fog.

- Miért, te akarod megtervezni az egészet? Befolyásolod Sean és Caroline hangulatát, csakhogy ne bánthassák Caldy-t? Köszi, de azt majd Bellával megcsináljuk! - tiltakoztam.

Rájöttem, hogy ostoba vagyok, amiért leálltam vele vitatkozni, ezért visszafordultam, megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára.

- Bocsi, Jazz! Nem volt rossz ötlet, de most miénk a terep! - kacsintottam rá, mire elmosolyodott, és becsukta utánunk az ajtót.

Nagyban baktattam Bellával az erdőben, és nem is szóltunk egymáshoz. Ránéztem, de ő összepréselt szájjal lépdelt, és egyenesen előre nézett.

- Figyelj, Bella! - törtem meg a csendet. Rám nézett, és én hirtelen nem is tudtam, miért szóltam hozzá. - Ööö... Mit fogunk csinálni?

- Hogy mi? - értetlenkedett.

- Vagyis... Hogy mit csinálunk, ha megláttuk őket?

- Tudom is én! Majd jön az magától! Miért?

- Azért, mert... Mert... Én kicsit aggódok. Mi lesz, ha ők sokkal erősebbek nálunk? Mi lesz, ha végeznek velünk?

- Jaj, Alice! Mi lenne? Nyugi, nem fog történni semmi baj! Legalábbis nem szeretném, ha ilyesmi történne. - tette hozzá halkan.

- Azt hiszem, igazad van. - tűnődtem. - Inkább hagyom az egészet. Lesz, ami lesz.

- Jól teszed! - helyeselte, majd elvigyorodott: - Na, ki ér oda elsőként?

- Tudom is én! - ismételtem szavait. - Úgyis te nyersz!

Így hát futva tettük meg a következő lépéseket, mígnem elértük a helyszínt.

A tisztáson ott álltak az indiánok és a két vámpír. Quil valamin Jake-kel vitatkozott, de úgy tűnt, azt a nőt, vagyis Caroline-t is érdekli a mondanivaló, mert éles szemekkel figyelte őket.

Mögöttük Caldy és Sean állt, és mindenkit bámultak. A többi indián pedig csak beszélgetett egymással.

- Bella, azt hiszem, most nem kellene zavarnunk...

- Pssz! - ripakodott rám. - Ne beszélj ilyen hangosan!

- Bocsi! - suttogtam.

Pár percig még így néztük őket, majd Bella egy furcsa mondatot közölt:

- Figyelj, szerintem érzik, hogy itt vagyunk, ezért mutassuk meg magunkat!

- Mi van?! Bella, de...

- Nem, Alice! Tudnak rólunk! Hát nem hallod, mit beszélnek?

De hallottam. Rólunk beszéltek. Na mindegy, akkor lépjünk elő, és lássanak csodát, ha Bella ezt akarta!...

Na így már sejtitek? :D

28. fejezet - Rejtély

Hali! Most is olvashattok - mint ígértem! :-)

/Caldy szemszöge/

- Mindegy. - legyintett Sean. - Majd megtudod, miért jöttem valójában!

- Oké!... - mondtam végül.

- Ööö... Caldy! Arra gondoltam... - kezdte Sean, de nagy levegőt vett és másként kezdte el a mondatot: - Szeretném, ha mi... csak mi...

- Igen, Sean? - néztem rá értetlenül.

- ...Ha mi... Szóval, lenne kedved... Áhh... Caldy, szeretlek! - bökte ki.

- Tessék?! - Azt hittem, rosszul hallok! Egy vámpír, egy teljesen más világ szerelmet vallott nekem? Egy alakváltónak? Az hogy lehet?!

- Figyelj... Tudom, hogy hülyén hangzik. Én akkor is szeretlek!

- Hát... Sean, nem is tudom, mit válaszoljak erre!

- Nem szeretsz? - kérdezte meghökkenve.

- Én... Nem tudom. Alig ismerlek! Nem is tudom, hogy neked mi a képességed! El se mondtad!

- Kérdezted? Nem! Akkor? - vitatkozott idegesen. - Bocs, Caldy! Nem akartam veled ilyen ronda módon beszélni, csak... Na jó. Elárulom. Teleportálni tudok.

- Komolyan? Megmutatod? - vigyorodtam el.

- Persze, ha szeretnéd... - Felállt, és kicsit távolabb elsétált. - Figyelj, mert mindjárt eltűnök!

- Na de hova figyeljek, melyik irányba?

- Azt döntsd el te!

- Oké! Például - motyogtam, és körbenéztem. Megláttam magam előtt 10 méterrel egy alacsony kis bokrocskát, ezért mosolyogva ezt mondtam: - ...oda! A bokor mögé teleportálj!

- Máris! - vigyorgott, majd Sean pár pillanat múlva eltűnt.

Rápillantottam a bokorra... Hát onnan bámult kifelé!

- Itt vagyok! - Alighogy kimondta, mellettem termett.

Közelebb hajolt a nyakamhoz, kicsit eltátotta a száját, mintha épp meg akart volna harapni, de én a kezeimmel visszatartottam.

- Ne, Sean... Csak ne harapj! - kértem nevetve, de ő csak szuszogott és mosolygott.

Harapás helyett felfedező körútra indult, és csakhamar megtalálta a számat. Először egy finom kis puszit lehelt puha ajkaimra, de aztán szorosabban nyomta a száját az enyémre.

Hirtelen azonban ellöktem magamtól, mert valahogyan farkasszagot éreztem:

- Sean... farkasok vannak itt!

- Hogy?

- Kicsim, mit csinálsz te itt... - hallatszott távolról Apa hangja. - Menj el a közeléből, veszélyes az a srác!...

- Apa... Miért jöttél utánam? - visongtam.

Sean hangosan felmordult, afféle "a-francba, pedig-összejött-a-csók" morgás tört elő tüdejéből, és elkezdett hátrálni, ahogy Apámék közeledtek felénk.

- Mert eltűntél! Halálra aggódik érted mindenki!

Elhallgattam. Nem tudtam mit mondani.

Quil ekkor megszólalt:

- Ismerős szagot érzek! De nem a fiúé! Másnak is kell itt lennie! Azt hiszem, azé a nőé, aki... Igen! Jacob! Ugyanaz a szag terjeng a levegőben, mint amit Ruth halálakor éreztem! Ez a nő ölte meg Leah barátnőjét...

- Milyen nő? Nincs is itt semmiféle nő! - tiltakozott Apa.

- De itt van a közelben! Tudod, Jake, nekem emberi alakban is kitűnő a szaglásom! Ugyanolyan, mint előbb, mikor farkasok voltunk!

- Jó, most ne magyarázkodj, hanem... Mi?! Ugyanaz a nő?

- Igen! - Hirtelen megtörte egy női hang Quil-ék szópárbaját. Hát persze: Caroline! - Sziasztok, alakváltók! Üdv újra, Caldy! Elhoztad látogatóba a csini falkádat?

- Nem hoztam el! - riposztoztam. - Ők jöttek maguktól, hogy engem védjenek meg!

- Hogy megvédjenek!... - kacagott Caroline. - Nem fognak megvédeni, túlságosan erősek vagyunk mi ketten! - kacsintott Sean-ra. - Csodás képességgel rendelkezik a fiam, ha tudtátok, ha nem, elárulom: ő teleportálni tud! Elég nehéz lenne elkapni bennünket, már csak azért is, mert gyorsak vagyunk!

- Mintha mi nem lennénk azok! - dünnyögte Apa.

- Jake, most tényleg, mit csináljunk? - súgta Quil.

- Nem tudom, de valamit tennünk kéne!

- Valamit tenni kéne?! - vágott közbe Caroline, aki mindezt végighallgatta. - Szerintem is, ugyanis érzem, hogy valakik megtaláltak minket. - Mindenki értetlenül bámulta őt, de Caroline csak magyarázott. - Az van, hogy nemcsak mi vagyunk ám itt az erdőben, hanem mások is. Sem mifajtánk, se tifajtátok... Valaki más. Jobb lenne utánanézni. Érzem a szagot. - fintorgott.

Nemcsak engem érdekelt, hogy kik azok, akik követnek, hanem még Quil, aki kitűnő szaglással rendelkezik, összenézett az ebből egy mukkot sem értő Apával...

Na szerintetek ki követi őket? Jövő héten kiderül!! ;) Addig is jó hétvégét! :-D

27. fejezet - Hajsza

Szisztooook! Meghoztam a várva várt 27. fejit is...:) Jó olvasást megint!! ^^

/Jacob szemszöge/

Hamar beértem a rezervátumba. Sam és a falka tagjai elkerekedett szemmel figyelték, vajon miért jöttem.

- Figyeljetek csak, Caldy-t elrabolták! És nagyon szeretném, ha közösen találnánk meg.

- De nem úgy volt, hogy csak Jared és Embry fog segíteni? - kérdezte egyből Quil.

- Hát persze, hogy igen, de útközben gondolkoztam azon, hogy mégiscsak együttesen kellene megkeresni a lányomat. Seth itt van?

- Igen... Itt vagyok! - hallatszott a hangja. - Szóval én is mehetek?

- Gyere csak nyugodtan, öcsi! Úgyis a te lenyomatodról van szó! - mosolyogtam rá.

- Szegény Nessie... - görbítette le Quil a száját. - Láttam, milyen rosszul volt. Képzelem, hogy mennyire rosszul esett neki, hogy...

- Miért, tesó, te nem lennél ilyen szomorú, ha eltűnne a saját lányod?! - vágott közbe komoly arckifejezéssel Paul.

- Egy szóval sem mondtam, hogy nem! Csak eszembe jutott Jake felesége... - mentegetőzött amaz.

- Srácok, hagyjátok abba! Most tényleg itt akarjátok elintézni a személyes dolgaitokat?

- Nem. - mondták egyszerre.

- Helyes! Akkor elmondom a tervemet: Jared és Embry jó nyomozó, szóval ők keresnek. Sam és Paul támadnak, ha meglátták a vámpírokat, míg Quil és Seth velem jön, és fedezzük a nyomozókat. Aztán hogyha Sam-ék megtalálták a hidegeket, akkor segítünk nekik. Van kérdés?

- Igen. - felelte Seth. - De akkor mi miért fedezünk, ha utána úgyis harcolunk?

- Ki mondta, hogy sikerrel járunk? Ha mi fedezzük Jared-et és Embry-t, attól ők még nem biztos, hogy megtalálják a rablókat. Sosem lehet tudni, mikor lesz jó eredménye a hajszának. Végül is nem rossz kérdés, legalább mindenki megtudta. De most a keresésre összpontosítsunk, hiszen Caldy-t kell megmentenünk a hidegektől!

- Rendben! - bólintott mindenki, aztán el is indultunk.

A hold akkor is magasan járt, mikor beértünk az erdőbe. Minden farkas sorrend szerint lopakodott: Jared és Embry elöl haladt, Seth, Quil és én mögöttük, utánunk pedig Sam és Paul jött.

Leah hol van? kérdeztem váratlanul.

A haverjainál lóg... Gondolom én. válaszolta egyből Seth. Miért?

Csak érdekelt. Már régen láttam. Sosincs a falkában?

Ezt inkább rád lehetne mondani, Jake! vigyorgott hátul Paul. Már mióta nem voltál köztünk!

Örülj, hogy most itt vagyok, épen és egészségesen! Tudod, nekem a családom a legfontosabb!

Na, de hogy ennyire!... idegesített Sam is.

Szórakozzatok mással! Nem igaz, hogy nem lehet lemászni rólam!

Csigavér, Jacob! szólt Embry. Csak szeretnek!

Ja, szeretnek energiát szívni másoktól! mormogtam, majd többé szóba se hoztuk a témát.

Csendben lopóztunk a sötét fák között, minden lépésünk alatt halkan megzörrentek a lehullott levelek és a gallyak.

Srácok! Jared hangja mindenkit megrémisztett. Farkas- és vámpírszagot érzek!

Merre? kérdeztem, de azért beleszimatoltam a levegőbe.

Keletre! mondta, mire mindenki abba az irányba nézett és szaglászott.

Induljunk! adtam ki a parancsot, és rögtön futni kezdtünk.

Ahogy rohantunk, egyre erősebben lehetett érezni a szagot: Caldy-ét, meg a hidegekét.

Túl gyorsan lendültem az iramba, alig tudtam időben lefékezni. Az elém tárulkozó látványtól majdnem a szívverésem is megállt...

Ha minden igaz, holnap is hozom az újat! Kövessetek!

26. fejezet - Interjú a vámpírral

Hali... Most gyorsan hozom, mert mindjárt megyek tanulni. :D Drága Anyum mindig mondja, hogy menjek tanulni, ha hazajöttem. Na persze... Fontosabb annál a Szerelem farkas módra!! Itt az új. Megint jó olvasást! Puszi...

*Éjjel fél 11-kor:*

Fogalmam sem volt, miért ájulok el mindig a legneccesebb pillanatokban. Mikor Seth átváltoztatott, akkor is. Meg most is, mikor ez a Sean nevezetű csávó... Isten tudja, mit művel velem. De ami fontos volt számomra, az az volt, hogy nekik is vannak-e képességeik. Meg kellene kérdezni őket... De mennyi az idő? Hétfő hajnal vagy vasárnap éjszaka van?

Végre felnyílt a szemem. Ugyanott voltam, az erdőben. De mi történt velem? Mit csinált Sean? Talán... neki ez a képessége, hogy kómába ejt? És a nőnek meg mi?

- Helló! - Sean villámgyorsan előttem termett, és büszkén vigyorgott. - Jól vagy?

- Hány óra van? - A torkom száraz volt.

- Vasárnap éjszaka. Holnap suli! - tette hozzá.

A földön fekve próbáltam hátrább kúszni előle, de sajnos kevés sikerrel. Folyamatosan követett, jött utánam.

- Na... csaknem menekülsz? Mégis, mit gondolsz, foglak én egyáltalán bántani valaha is?

- Ne... Sean... - kiáltottam kétségbeesetten. - Még csak azt sem tudom, miért foglalkozol velem!

- Egy vámpír mindig foglalkozik az épp aktuális áldozatával. - kezdett járkálni Sean. - Különben nem tudja meg a lépéseit. Nem tudja, milyen veszélyes a kicsike. - gúnyolódott, de én nem igazán értettem, mire gondol.

- Én veszélyes vagyok? - csillant fel a szemem.

- Hogy veszélyes vagy-e? Talán. De nem hiszem. - Próbált elfojtani egy mosolyt, de az én hirtelen hangulatváltozásom miatt ez nem jött be neki.

- Figyelj csak... Ha már itt vagy, szeretnék tőled kérdezni pár dolgot.

- Csak nyugodtan. - mondta.

Leült elém, mint aki jól végezte dolgát, és kíváncsian vizslatta az arcom.

- Először is... Nektek is vannak képességeitek?

- Vannak. Például gyors futás. Sőt fel tudunk a falra is mászni!

- Hűha! De... Nem egészen arra gondoltam. Hanem, hogy például... Gondolat-olvasás?

- Azzal tudtommal a te drágalátos Edward-od rendelkezik! Vagy tévednék?

- Nem, de biztosan tudsz te is valamit!

- Igen, mégpedig kómába tudom ejteni a legújabb zsákmányomat. De nyugi, te nem úgy vagy a zsákmányom!

- Aha, vagyis úgy, hogy engem is vámpírrá teszel? Szerintem az nem fog menni. - szívattam.

- Tudom. De miért, te nem élsz örökké? Az alakváltók, vagy mi a csodák nem tudnak ilyet?

- Dehogynem! - erősködtem. - Én is, képzeld, a világ végéig élni fogok!

- Aztán jövök én! - mosolygott. - Na, de most halljuk a kérdéseid!

- Oké. Szóval... Anyukád mit tud?

- Nem érezted a szagát, igaz? - Bólintottam, majd folytatta: - Ez azért van, mert így védi a fajtáját. Úgyhogy tud olyat, hogy ő is embernek tűnjön, pedig nem is az. Nem tudom, hogy csinálja, de valamit nagyon tud! Az ő szagát a te farkasorroddal nem érzed.

- Vágom. És... Lehetne még egy kérdésem?

- Igen.

- Áruld el: hogyan tesztek valakit vámpírrá?

- Nyugi, nem úgy, mint a családod. Mert ha csak simán harapással, akkor elég sok vámpír lenne a világon! Tegyük fel, hogy csak épp megéheztél, de nem akarsz átváltoztatni valakit. Akkor mit csinálnál? Úgyis vámpír lesz az illető! De nálunk nem így működik.

- Hanem hogy?

- Kiszívod a vérét, amíg még épp, hogy él, majd megkínálod a saját véreddel. A mi módszerünk arról szól, hogy az áldozatodnak vámpírvért kell fogyasztania, hiszen ez mutatja meg, hogy mi is lesz valójában.

- Azta... Ötletem se volt ilyesmire! És téged ki változtatott át?

- A saját anyám. Caroline. Mert az apám meghalt, megölte egy vámpír, aki később összejött az anyámmal, és átváltoztatta. De aztán az a vámpír...

- Hogy hívták?

Sean először szóhoz se jutott, mikor feltettem a kérdést, de aztán válaszolt:

- De aztán Alex valamiért eltűnt, máig sem tudni, hogy miért. Egyszerűen lelépett és magunkra hagyott. Ekkor jöttem én a képbe. Hazafelé jöttem a suliból, és anyám kocsival érkezett, hogy útközben felvegyen, de mégsem haza mentünk. Az útkereszteződésnél jobbra kanyarodott a bal oldal helyett, és kivitt az erdőbe. Ráadásul az erdő annak a részébe, ahol mindig sötét van. Ott történt. Kicsit fura is volt, mert ahogy fel volt öltözve! A sötét ruhái a teste szinte minden részét betakarták. Csak az arca látszódott. Már éreztem, hogy itt valami nincs rendben, mert a szép arca... Olyan gyönyörű volt, hogy először fel sem ismertem! Nem tudtam, ki az. De aztán, a hangja, ahogy megszólalt, megnyugodtam, és beültem mellé, az anyósülésre. Felhajtottunk az erdőbe, és átváltoztatott: először kiszívta a vérem, amíg még éltem. De most jött az átváltoztatás másik fele! A csuklóját megharapta, és a számhoz tartotta, hogy a vére lefolyjon a számra. Mondta, hogy nyugodtan igyak, nem lesz bajom. Persze! Percekig szenvedtem, hiszen átalakult a testem.

- Ez mikor volt? - kérdeztem óvatosan.

- Pfff... - rázta a fejét - 30 éve. - Elvigyorodott, a szemembe nézett és megkérdezte: - Mennyinek nézek ki?

- Nem tudom!... 16?!

- Annyi! - nézett mosolyogva maga elé.

- De egyébként... Hol van most az anyukád... - Emlékeztem: mondta, hogy Caroline-nak hívják, ezért pontosítottam: - ...Caroline?

- Ő most vadászni ment. Igazából 2 okból, ez az egyik. A másik meg azért, hogy magunkra hagyjon! Elvégre azt mondtam, azért jöttünk, hogy elvigyünk. Csak előbb ismerj meg!

Nem értettem egy szót se. Most se vallotta be, miért jött! Azért, hogy elvigyen. Na de hová?! És miért? De a legfőbb kérdés: honnan ismer?

Mint ígértem, itt van! :) De hogy mikor jön a következő... Na ezt meg kellene kérdezni Alice-től, mondja meg, hogy mikorra várható... xDDD